Bejegyzés

FSC logó

Senki sem tudja, mit jelent az FSC. És ön?

Kevesen tudják, hogy FSC® jelzésű termékek választásával sokat tehetnek az erdők megóvásáért. A Tetra Pak megbízásából a GfK Hungária Piackutató Intézet által elvégzett friss kutatásból kiderült, hogy 10-ből mindössze alig 1 magyar vásárló (8,8%) ismeri az FSC embléma pontos jelentését, vagyis azt, hogy az ezzel a jelzéssel ellátott termékek fa alapanyaga felelős erdőgazdaságból és egyéb ellenőrzött forrásból származik. Az ilyen emblémát viselő, folyékony élelmiszerek csomagolására használt italos kartondobozok a környezettudatos fogyasztói döntést, a Földünk tüdejét jelentő erdők megtartását segítik.

A WWF adatai szerint bolygónk szárazföldjének 31%-át borítja erdő, amely a szárazföldi élővilág több mint 80%-ának és mintegy 300 millió embernek biztosít élőhelyet, valamint 1,6 milliárd embernek nyújt megélhetést. A Budapesti Városvédő Egyesület szerint egy felnőtt fa 1 év alatt több oxigént termel, mint amennyit egy ember egy év során belélegez. Az erdők fontos szerepet töltenek be életünkben: tiszta vizet, friss levegőt, gyógyszereket, fa- és papíripari termékeket adnak nekünk – sőt, segítenek a globális felmelegedés és a talajerózió megelőzésében.

Ismerethiány miatt nem fontos a környezet?

A Tetra Pak Hungária ZRt. megbízásából, a GfK Hungária Piackutató Intézet által 1.000 fő megkérdezésével végzett fogyasztói kutatás szerint vásárlási döntéseinket elsősorban a termék minősége és az ára, majd eltarthatósága határozza meg, miközben a környezetvédelmi szempontok csak a prioritási listánk végén szerepelnek.

Fontosságuk ellenére szintén a WWF adatai szerint 35 óránként mégis egy Budapest nagyságú erdőterület tűnik el a Föld felszínéről. Annak, hogy unokáink számára is megőrizzük az erdőket, a legegyszerűbb módja, ha támogatjuk a felelős erdőgazdálkodást.

A fa és papír termékeken megjelenő FSC embléma azt jelzi, hogy azok fa alapanyaga valóban felelős erdőgazdaságból és más ellenőrzött forrásokból származik. A tanúsítást az FSC (Forest Stewardship Council®), a Felelős Erdőgazdálkodás Tanácsa, egy olyan nonprofit szervezet végzi, amely felhívja a figyelmet a felelőtlen erdőirtásra és világszerte ösztönzi a felelős erdőgazdálkodást.

A felelős erdőgazdaságok védik az erdőket, céljuk, hogy megtartsák azok környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági egyensúlyát. Ez azt jelenti, hogy a tanúsított erdőkben folyó fakitermelés minimálisra csökkenti az erdő növényeire, állataira és egyéb élőlényeire gyakorolt hatást, a helyi közösségek részesednek a gazdálkodás hosszú távú előnyeiből, az erdőgazdaságot pedig úgy tervezik és irányítják, hogy nyereséges legyen, de a megtermelt profit ne veszélyeztesse a jövőbeni faállományt, vagyis az erdő regenerációját, fenntarthatóságát.

„Az FSC egy globális problémára igyekszik globális választ adni: amennyiben egy termék viseli a védjegyet, akkor a fogyasztó biztos lehet abban, hogy a fa alapanyagot felelősen művelt erdőből és egyéb ellenőrzött forrásból termelték ki, bárhol a világon történt is az, akár az esőerdőkben, akár Szibériában, vagy éppen Magyarországon” – mondta Bárczi István, az FSC tanúsítást is végző SGS Fenntarthatósági Divíziójának vezetője.

A különböző termékeken megjelenő FSC jelzés nekünk, fogyasztóknak azt jelzi, hogy az általunk választott termék papír alapanyaga nyomon követhető az előállítás teljes folyamatán keresztül.

Forrás: piacesprofit.hu